Nem tudom pontosan, miért is vettem meg ezt a könyvet. Egyszerűen ránéztem és megfogott.
Puhakötés, kb. 600 oldal. Szeretem, ha egy könyvet „meg lehet fogni”.
Aztán jött a cím. Könyvtolvaj. Miért kell lopni a könyveket?
A sztori a második világháború idején játszódik a náci Németországban. Egy kislány, Liesel Meminger története, akit nevelőszülei egyengetnek. Már amennyire lehet. Nehéz történelmi kor, nehéz és tragédiákkal tűzdelt gyerekkor. Nem egyszerű mű. A könyv Liesel öccsének halálával kezdődik, mely végigkíséri a könyvet. Innen szerzi meg a kislány az első könyvét, ami egy sírásó kézikönyv, a szakmát illetően pontos utasításokkal. Erős kezdés az olvasás terén. Liesel olvasni sem tud, így végigkövethetjük, ahogy nevelőapja, Hans Hubermann megtanítja.
A történetet színezi egy zsidó bújtatása, az első szerelem története, és sok-sok lopás. A polgármester felesége volt számomra a legmegkapóbb. Beengedte Lieselt a könyvtárába és hagyta, hogy könyveket lopjon. A kislány persze úgy tudta, titokban műveli a lopást. A szerző gyönyörűen, finoman írja le a megtört, kissé fásult, beteg nőt.
Megindító Liesel rajongása a könyvek és az olvasás iránt.
A mű és a sztori lerágott csontnak tűnhet innen.
Ami igazán sajátsága, az az elbeszélő. A halál meséli a történetet. Tárgyilagos, józan, az apró dolgokra hívja fel a figyelmet. Az ég különböző színeire, hogy milyen egy lelket elvinni. Van, aki maradni akar és kérleli, de van, aki könnyedén vele tart. Megható, elgondolkodtató.
A befejezés pedig katartikus. Hiába az előtte lévő 500 oldalnyi gyerekhistória. A sorok közt mégis mély értelem van, mely az utolsó oldalakon nyilvánvalóvá válik.
A karakterek egyediek, leírásuk aprólékos, könnyen elképzeli az ember őket. Olyan, mintha maga is átélné éppen a történetet.
Az a típusú könyv, amit ha az ember elolvas és becsuk, még jó pár percig ül csendben és gondolkodik.

Komoly mű. Érdemes. Nagyon érdemes.