Hiszek a szerelemben első látásra. Így éreztem a szombathelyi
   Semiramis kávézóban.
   Nyár lévén kint ültünk le. Kellemes, csendes környezet, annak ellenére,
   hogy központi helyen található és épp karnevál-idő volt.  Egyedül
   kikapcsolódni vagy beszélgetni egy jót is helytállló. Mi az utóbbit
   választottuk. Zene nem szólt, nem is kellett.
   Apró, kovácsoltvas asztalok, csöppnyi székekkel, és amin az én
   szemem megakadt, az a padszerű ülőalkalmatosság, ami az asztal
   mellett volt. Naná, hogy nekem azt kellett kipróbálni.  Nőknek ideális,
   magam mellé fért a táskám.  
   Helyes, aranyos, hangulatos hely. Virággal az asztalokon.
   És a kávé. Külön kis tálcán, meleg tejjel, cukor már az asztalon volt.
   Selymes, kellemes íz. Kis pohár szóda mellé. Korrekt. Ahogy azt kell.
   Maga a kávézó kívülről nem tűnik nagynak, de erre rácáfol, ha
   bemegyünk. Amolyan világ elől elbújós hely.

És a financiák… A felszolgált kávé mennyiségét és minőségét figyelembe véve az ár reális.
A kiszolgálás gyors és mosolygós. 
Tetszett. Aki a szeret egy jó könyvet olvasni, nagyot beszélgetni, mindezt jó kávé mellett, keresse meg.
Nem fog csalódni. ;)

Nem tudom pontosan, miért is vettem meg ezt a könyvet. Egyszerűen ránéztem és megfogott.
Puhakötés, kb. 600 oldal. Szeretem, ha egy könyvet „meg lehet fogni”.
Aztán jött a cím. Könyvtolvaj. Miért kell lopni a könyveket?
A sztori a második világháború idején játszódik a náci Németországban. Egy kislány, Liesel Meminger története, akit nevelőszülei egyengetnek. Már amennyire lehet. Nehéz történelmi kor, nehéz és tragédiákkal tűzdelt gyerekkor. Nem egyszerű mű. A könyv Liesel öccsének halálával kezdődik, mely végigkíséri a könyvet. Innen szerzi meg a kislány az első könyvét, ami egy sírásó kézikönyv, a szakmát illetően pontos utasításokkal. Erős kezdés az olvasás terén. Liesel olvasni sem tud, így végigkövethetjük, ahogy nevelőapja, Hans Hubermann megtanítja.
A történetet színezi egy zsidó bújtatása, az első szerelem története, és sok-sok lopás. A polgármester felesége volt számomra a legmegkapóbb. Beengedte Lieselt a könyvtárába és hagyta, hogy könyveket lopjon. A kislány persze úgy tudta, titokban műveli a lopást. A szerző gyönyörűen, finoman írja le a megtört, kissé fásult, beteg nőt.
Megindító Liesel rajongása a könyvek és az olvasás iránt.
A mű és a sztori lerágott csontnak tűnhet innen.
Ami igazán sajátsága, az az elbeszélő. A halál meséli a történetet. Tárgyilagos, józan, az apró dolgokra hívja fel a figyelmet. Az ég különböző színeire, hogy milyen egy lelket elvinni. Van, aki maradni akar és kérleli, de van, aki könnyedén vele tart. Megható, elgondolkodtató.
A befejezés pedig katartikus. Hiába az előtte lévő 500 oldalnyi gyerekhistória. A sorok közt mégis mély értelem van, mely az utolsó oldalakon nyilvánvalóvá válik.
A karakterek egyediek, leírásuk aprólékos, könnyen elképzeli az ember őket. Olyan, mintha maga is átélné éppen a történetet.
Az a típusú könyv, amit ha az ember elolvas és becsuk, még jó pár percig ül csendben és gondolkodik.

Komoly mű. Érdemes. Nagyon érdemes.